Koronázza meg élményeit Pozsonyban az adventi időszakban is!

Pozsony főterén a karácsonyt szimbolizáló 14 méteres fát már november elején felállították emlékeztetőül, hogy néhány napon belül érdemes lesz ide visszatérni és belevegyülni az adventi forgatagba. Az óváros karácsonyi vására november 16-án kezdődött a Nemzeti Színház előtti Hviezdoslav téren a Jégvarázs musical dallamaira. November 23-ától a karácsonyi hangulat kiterjedt a régi városháza környékére is, sőt a Duna-parton az Euroveánál és a pozsonyi várnál is megjelentek a karácsonyi bódék. Az ünnepek kezdetéig, december 22-ig ezek a helyszínek a legnépszerűbbek Szlovákia fővárosában. Itt van a helyiek kedvenc találkozóhelye, de a világ minden tájáról is szép számban érkeznek látogatók.

A magyar rendszámú autók is megszaporodnak a városban és a magyar nyelvű idegenvezetést is „viszik, mint a cukrot“, vagy mint a híres és nagyon finom pozsonyi kiflit, amely diósan és mákosan is megjelenik a vásár kínálatában. Ennek a péksüteménynek a nevét viseli a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás is, amely szintén minden évben kínálja magyar-szlovák nyelvű portékáját a Pozsonyi Karácsonyi Vásáron, a Ferencesek terén kialakított civilszervezetek bódésorán. A magyar turisták tehát az élményeken és az ehető szuveníreken kívül egy háromnyelvű, történelmi fotókat tartalmazó 2019-es pozsonyi falinaptárt vagy a pozsonyi meséket, a város híres szülötteiről szóló kiadványsorozat magyar nyelven is megjelenő köteteit, is hazavihetik vásárfiaként. De természetesen kóstolgatás közben egyéb téli és karácsonyi tematikájú ajándékot, kézműves terméket is be lehet itt szerezni.

Az idelátogatók fő motivációja persze az ízek és illatok kavalkádja, aminek senki se tud ellenállni. Ajánlatos erre az időre beszüntetni a fogyókúrákat és sorba kóstolni a gasztronómiai kínálatot, amely az egyszerű hagymakarikás zsíroskenyértől kezdve a hagyományos szlovák ínyencségeken keresztül a zsemlyében árult cigánypecsenyéig sokféle laktató finomságot tartalmaz. A szlovákiai karácsonyi vásárok főszereplője a krumplislaska, egy olvasztott zsírral megkent sós palacsintaféleség, amelyet libamájjal, káposztával vagy juhtúróval megtöltve ajánlanak, de édes kiszerelésben, lekvárral, mákkal töltve is kapható. A helyi borrégióból származó borok forralt változata, a szláv területen kedvelt mézbor vagy a karácsonyi puncs hagyományos vagy alkoholmentes verziója a legkeresettebb szomjoltók vagy inkább kedvderítők.

A karácsonyi hangulatot fokozzák a zenés-táncos programok, amelyek három fő helyszínen felállított pódiumon zajlanak a gasztrobódék közvetlen közelében a főtéren, a Hviezdoslav téren és az Eurovea előtt. A kínálat ovisok és iskolások fellépésein kívül profi és ismert hazai művészek koncertjei több zsánerben, de külföldi előadók is megjelennek a színpadon, többek közt Magyarországról (Sugarka Enyedi Quartet) és Dél-Afrikából (Viva Cantare) is. A folklór, a karácsonyi énekek, operaáriák és színi előadások jellemzőek a karácsonyi programra, de lesz akrobatikus tánc is (Vertigo, Creedance). December 7-étől 9-ig a karácsonyi és adventi dalok nemzetközi fesztiválját rendezi meg Pozsony,  December 12-én a pozsonyi énekkar tart karácsonyi koncertet, december 15-én a Cantus énekkar zendít rá az utcán – egymás után három helyszínen. Aki minőségi helyszínen szeretné élvezni a karácsonyi énekek és operaáriák hangulatát, azok látogassanak el december 16-án az Szlovák Nemzeti Színház új épületébe a „Karácsony Pozsonyban“ című előadásra, ahol többek közt meghallgathatják Edita Gruberová szopránját, a Pozsonyi Fiúénekkar, a Szlovák Filharmónia Karának és a Szlovák Nemzeti Szimfonikus Zenekar koncertjét.

Pozsonyban a karácsonyi vásár ideje alatt korcsolyázásra és karácsonyi villamosozásra is lehetőség adódik. A korcsolyapályák a vásár területén hívogatnak mozgásra, a fényvillamos pedig a városközponton keresztül viszi utasait egy ingyenes városnézésre karácsonyi dalok kíséretében. A villamos december 6-án állt pályára és december 30.-ig szolgál (december 24. és 25. kivételével) Pozsony lakosainak és látogatóinak örömére este 16 és 20 óra között, hétvégén pedig már reggel 10 órától. Indulás a Szlovák Nemzeti Színház melletti megállóból.

A konkrét programok folyamatosan a https://www.visitbratislava.com/christmas/  linken találhatók meg.