Andy Vajna (Budapest, 1944. augusztus 1. – Budapest, 2019. január 20.) élete és halála nagy visszhangot keltett. Hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke volt. 2011 januárjától haláláig a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos tisztségét töltötte be, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt. Ezt a feladatát is rendkívül sikeresen látta el. 2018-ban Magyarország 14. leggazdagabb és 5. legbefolyásosabb személye volt.

1956-ban a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével egyedül menekült el Magyarországról, de később a családja tagjaival Los Angelesben találtak ismét egymásra.
A Távol-Keleten kezdte tevékenységét: először fodrász és parókakészítő volt, aztán mozik működtetésével és filmforgalmazással foglalkozott. A Panasia Film (Hongkong) eredményesen működött, így megteremtődött számára a terjeszkedés lehetősége.
Az 1970-es évek középén Cannes-ban ismerkedett meg későbbi üzlettársával, a libanoni Mario Kassarral. 1976-ban Kassarral közösen megalapította a Carolco Pictures céget, amely hamarosan mamutvállalattá fejlődött, s a világ legbefolyásosabb forgalmazói sorába emelkedett.
1982-től hívta életre az Amerikai Filmpiackutató Társulást, elnöki posztját maga foglalta el. Produceri filmográfiája A csendestárs című alkotással kezdődött. A listán számos világsiker, kedvelt szórakoztató produktum, modern művészi érték található.

Andy Vajna egyik legjobb barátja Návai Anikó volt, aki a 2019-ben megjelent, exkluzív fotókat és beszélgetéseket tartalmazó interjúkötetében arra vállalkozott, hogy egy ismert ember mindmáig ismeretlen arcát fedje fel az olvasónak.

„Bevallom, azért írtam meg ezt a könyvet, mert meg akartam fejteni Andy Vajna titkát. Azért beszélgettem Arnold Schwarzeneggerrel, Sylvester Stallone-nal, Antonio Banderasszal, Michael Douglasszel, Oliver Stone-nal, Joe Eszterhassal, Andy volt üzlettársával, Mario Kassarral, híres producerekkel, PR-osokkal és Andy magánéletének legfontosabb szereplőivel, hogy összeálljon ez a mozaik.
Harmincnégy évig voltunk barátok, és a halála után jöttem rá, mennyire nem ismertem.
Pedig ott voltam élete legfontosabb, legkritikusabb, legtragikusabb állomásainál, amikor az ember védtelen. De az ő arca ritkán rezdült. A sikereire lekezelően, a kudarcaira erővel válaszolt. Mind a kettőt lenyelte, mint akinek egyik sem számít. Nevetni ritkán, sírni csak egyszer láttam. Hiába kutatok az emlékeimben, soha nem örült felhőtlenül semminek. És soha nem bízott meg igazán senkiben.
A gyanakvása saját magát sem kímélte. Ezért kérdezgettem egyre gyakrabban, hogy mikor kezdi végre szeretni magát. Mert megérdemelte volna: rengeteg embernek segített.
Büszke volt rá, hogy ismerik, és szerette volna, ha szeretik. Mégsem engedett senkit olyan közel, hogy fájjon, ha elveszítené.
Okos ember volt, de nem bölcs ember. Ha bölcs lett volna, az élete nem úgy alakul, és nem úgy ér véget, mint egy görög sorstragédia.”