Titkos gasztrotúra Berlinben!

A német főváros, Berlin tele van látványosságokkal, érdekes programokkal, egy hét sem elég, hogy mindent láss, amit kell.  A fárasztó városnézést néha érdemes megszakítani egy kis gasztronómiai élvezettel, mert Berlin ebben is sokat tud nyújtani.

Amikor 2020 március elején Berlinben jártam, az egyik hétvégi napon csatlakoztam a Titkos gasztrotúra résztvevőihez, mert kíváncsi voltam milyen a street food azokban a kiskocsmákban, snack bárokban, sörözőkben, ahová a helyiek járnak.  A Warschauer utcai U-bahn megállóban volt a találkozónk, közel az East Side Gallery-hez, vagyis ahhoz az 1,3 km-es falrészlethez, amelyet mementóként meghagytak kelet- és nyugat Berlin egyesítése után mindmáig. Egy német gyökerekkel rendelkező brazil fiatalember volt az idegenvezetőnk, aki politika tudományokból doktorált Berlinben, így nemcsak a kedvenc helyi ételeiről tudott érdekesen beszélni, hanem a német történelemről is.

Berlinben épp olyan népszerű a rántott hús, mint Ausztriában, vagy Magyarországon, így ezzel kezdtük a kóstoló körutunkat. A csoportunkban voltak Amerikában élő ázsiaiak, Londonban székelő nigériai származású befektetési bankár, sőt német állampolgárok is, vagyis sokrétű volt az összetétel, de mindenkinek azonos volt az ízlése, s imádta a rántott húst, amit zsömlében szolgáltak fel némi salátával, sörrel vagy üdítővel.

A második állomáson a klasszikus német sült kolbászt kóstoltuk fűszeres szószokkal, csak úgy az utcán állva egy lakókocsis árusnál. Remek volt, szívesen ettem volna belőle nagyobb adagot, de nem lett volna értelme, mert még sokféle étel várt ránk.

Például az egyik kedvencem, a csirkés shawarma – egy libanoni bisztróban. Ez lényegében fűszeres pácolt hús óriási forgó nyársra húzva, majd ahogy sül, úgy vágják le a szaftos, pirult részeket, és tekerik lapos lepénykenyérbe salátával, friss zöldekkel, humusszal együtt, vagyis a gyros közeli rokona. Különleges fűszerezése teszi ellenállhatatlanná, a németek kifejezetten imádják, s nekem is nagyon ízlett.

Kellett egy kis édesség ez után, s mivel Németországban sok török vendégmunkás van, így nagyon elterjedt a baklava.  A mézes, diós baklava réteges sütemény,  alapját a réteslapok adják, annyira édes, hogy bőven elég belőle egy darab.

A kóstolgatások közben a régi kelet-berlini utcákon sétáltunk, s megnéztük a helyi romkocsmákat is, amelyeket a fiatalok nagyon kedvelnek, s betekintést kaptunk az utcai művészetekbe is, megtekinthettük a különleges falfestményeket.

Berlinben minden sarkon van egy kocsma, mi a legjobb „műintézménybe” tértünk be. Feltűnt, hogy a bejárattal szemben a pultra hatalmas betűkkel ki volt írva: CASH ONLY! Vagyis itt csak készpénzt fogadtak el, hitelkártyát nem, de ez egyáltalán nem újdonság Berlinben, a vendéglátóhelyek 60 százalékában csak CASH lehet fizetni.

A gasztrotúra csúcspontja itt következett, amikor hatalmas fatálakon tálalták nekünk a forró Flammkuchent. A Flammkuchen tulajdonképpen a pizza konkurenciája Németországban. Ráadásul idősebb is a nápolyi illetőségű ételnél. Míg a pizza csak a 19. század utolsó harmadában jött ki a kemencékből a világra, addig az elzászi németek – és a receptet tőlük eltanuló helyi franciák – már legalább két-három évszázada készítették a maguk Flammkuchenjét. A Flammkuchen tehát a pizza ómamája, noha a rokonság kimerül a lapos tészta és az ilyen-olyan feltétek kombójában. A többiben már merőben különbözik a mediterrán finomságtól.  A Flammkuchen – franciául Tarte Flambée , azaz lángoló pite –    valószínűleg a nagyon magas hőfokon lezajló sütésről kapta mind német, mind francia elnevezését. A tésztája sápadt sárga, rajta klasszikusan fokhagymás créme fraiche, amit bőségesen beborítanak a pirosra pirult lilahagyma karikák és a vörösre sült szalonnakockák. 

Imádtam ezt a fogást. A pizza és a Flammkuchen közti legnagyobb különbség az, hogy az elzászi specialitás hosszabban kelesztett tésztából készül, a paradicsomos alap helyett pedig fokhagymás-krémsajtos-tejfölöst kap. Ha valahol hiányzik róla a vékonyra karikázott lilahagyma, akkor az súlyos csalásnak számít. A nagyon vékonyra  nyújtott kelt tészta igen hamar megsül.

Szintén német specialitás az almás réteshez hasonló ízvilággal rendelkező almás, fahéjas gombóc, amit egy kis vanília fagyival és tejszínhabbal, no meg vékonyra szelt narancs karikával tálalnak. Mámor volt, s olyan nagy adagot adtak, hogy alig bírtam megenni.

Az idegenvezetőnk sört, üdítőket, kávét is rendelt, s miközben mesélt a berliniek életéről, addig iszogattunk. Mindenki kapott egy kis kiadványt is, amiben ajánlások voltak, hogy milyen éttermeket, s különleges látványosságokat érdemes felkeresni Berlinben. Kedves gesztus volt ez, s éltem is néhány lehetőséggel a leírtakból.

Csaknem 4 órát voltam együtt a gasztrocsoporttal, s úgy repült az idő, hogy észre sem vettem. Aznap este természetesen már nem vacsoráztam, mert tele voltam a sok finomsággal. Feltétlen ajánlom mindenkinek ezt a gasztrotúrát, aki Berlinben jár.

www.secretfoodtours.com

Close Menu