Egyre megfizethetőbb a hajós nyaralás Horvátországban

2021-ben visszatértek a magyarok Horvátországba. Zágrábi adatok szerint honfitársaink a nyári szezon végéig több mint 2,8 millió vendégéjszakát töltöttek az Adrián, ami 89 (!) százalékos emelkedés volt 2020-hoz képest. A megnövekedett érdeklődés új trendekkel is párosult. Becslések szerint a huszonötezer főt is meghaladta azoknak a magyaroknak a száma, akik nem csak a nappalt, de az éjszakát is a vízen töltötték a Földközi-tenger szigetei között vitorlázva. A hajós nyaralás vonzerejét növelte a Covid-járvány is: egyre többen igyekeznek elkerülni a zsúfolt strandokat.

Barátokkal együtt versenyképes áron a tengeren
Akár a teniszre és a golfra, a vitorlázásra is sokan úgy tekintenek, hogy az átlagemberek számára nem elérhető élményekről van szó. A 2020-ban alapított Boatbooking.at weboldal statisztikái ennek az ellenkezőjét mutatják. A magyar ötlet alapján, hazai fejlesztéssel létrehozott platform szakértője szerint évről évre 5-7 százalékkal nő az Adrián szolgálatot teljesítő új charterhajók száma, mert egyre többen jönnek rá, hogy nagyobb élményt kapnak ugyanannyiért vagy nem sokkal többért, mint ha szállodába mennének. A kapitánnyal kínált szolgáltatást különösen jó áron lehet igénybe venni, ha például három baráti család összefog elő- vagy utószezonban – mondja Szilágyi Sándor. „Egy tizenkét alvóhelyes, négy szobával és négy fürdőszobával felszerelt luxus, 42 lábas katamarán 7 napra, kapitánnyal együtt 9 ezer euróért is kibérelhető főszezonban. Egyéves, új hajóról beszélünk. Ez egy családra vetítve körülbelül 1 millió forintos heti költséget jelent. Elő- vagy utószezonban ugyanez 3 ezer euróért is elérhető. Egy 40-45 láb közötti vitorlást 3-4 ezer euró körül tudunk bérbe venni kapitánnyal együtt, főszezonban. Ennek a költsége előszezonban már kétezer euró körül mozog. Ez bizony versenyképes ár” – jegyzi meg a Boatbooking ügyvezetője.

Több mint nyolcezer hajó közül választhatunk
A vitorlások bérlése semmiben nem különbözik egy apartman vagy szállás lefoglalásától a Boatbooking.at oldalon. A hajókat – akárcsak egy szállodai szobát – fényképekkel és hetekre lebontott árlistával nézhetik meg az érdeklődők.
Már több mint nyolcezer hajó közül választhatunk az egyre bővülő kínálatból, és nem csak Horvátország, de Olaszország, Spanyolország, Görögország, Törökország és már Ciprus partjairól is kihajózhatunk a tengerre.
„Mi csak ellenőrzött hajókat és charterszolgáltatásokat közvetítünk tovább, ami 100 százalékos garanciát jelent az egyénileg indított foglaláshoz képest. Így biztosan elkerülhetjük azt a kellemetlen helyzetet, hogy a kikötőben kell egy idősebb horvát kapitánnyal kézzel-lábbal vitatkozni arról, hogy milyen szolgáltatást is rendeltünk” – mondja Szilágyi Sándor, hozzátéve: a hajókat és a szolgáltatásokat minden egyes vendég értékelheti a tengeren töltött kalandokat követően, ezzel is irányt mutatva másoknak.
Probléma esetén pedig több nyelven elérhető telefonos ügyfélszolgálat áll rendelkezésre.

Télen érdemes foglalni jó áron!
Már január-februárban érdemes válogatni a jachtok és a katamaránok közül. A legjobb ajánlatok ugyanis hamar gazdára találnak a Boatbooking.at szakembere szerint, aki 2013-ban esett szerelembe a hajózással, miközben a zadari parton, a tengeri orgonánál ülve nézte irigykedve az öbölben ringatózó hajókat, amelyeknek az utasai minden hajnalban a vízről élhették át az adriai napfelkelte hangulatát.
„Azt tapasztaljuk, hogy a családi nyaralások mellett egyre népszerűbbek a csapatépítő bulik, a leány- és a legénybúcsúk” – teszi hozzá Szilágyi Sándor. A szakember felhívta a figyelmet arra is: tévhit azt gondolni, hogy csak egy hétre lehet hajót bérelni. A szigetek közötti 0-24 órás kalandozás élményét ugyanis már 3 napra is lefoglalhatják a Boatbooking honlapján, mindössze néhány perc alatt.
Aki pedig maga is a hajóskapitány címre pályázik, ahogy Szilágyi Sándor is tette, annak érdemes egy pár napos skipper tréninggel kezdenie a gyakorlást, ahol rutinos hajósok mutatják meg neki a vitorlázás alapjait.