Egy csipetnyi Erdély a visszatérő „best of” fogásokkal a budapesti SZÉK étteremben

A budapesti SZÉK Restaurant & Bar már három éve várja azokat az ínyenceket, akik vágynak a tradicionális erdélyi székely-magyar ízekre, idén ősszel az új ételkülönlegességek mellett egy „best of” válogatással készülnek, vagyis olyan fogások kerülnek fel az őszi-téli menüre pluszban, amelyeket a vendégek a visszajelzések alapján a legjobban szerettek. Az étterem hagyományainak megfelelően hatodik alkalommal újítja meg az a’la carte kínálatát.
Varga Szidónia ügyvezető-tulajdonos és Réti Sebestyén séf a Szék Restaurant & Bar-t a magyar gasztronómia egyik különleges színfoltjává tette, ennek talán a legjobb bizonyítéka, hogy a Dining Guide már második alkalommal választotta a Széket az ország legjobb 120 étterme közé.

A visszatérő „best of” fogásokat, illetve az új ételkülönlegességeket egy sajtóbemutató keretében kóüstolhattuk meg 2023 november 9-én.
Ízelítőként mini lángos került az asztalunkra, füstölt csülökkel töltve, valamint eredeti erdélyi lekvárokkal ízesített kis fánkocskát is kaptunk. Mindkettő jó indítás volt.

A füstölt csülök ízét nem lehetett elfelejteni, mert a tárkonyos fehérbab leves is ezzel készült. Ez új belépő, erdélyi fűszerekkel ízesített Szék-különlegesség.
A savanyú levesek királya, a csorba leves modern változata következett ezután, lestyános ízvilággal, tejföl habbal, húsgombócokkal. A lestyánnak enyhén csípős, intenzíven édes, a zellerre hasonlító íze van, enyhén pézsmás utóízzel.
Roston kacsamell aszalt szilvás káposztakrémmel (best of) minden képzeletet felülmúlt, aki bármikor ellátogat a Szék étterembe, az ki ne hagyja!

A brassói sertésszűz ropogós burgonyával (best of) a klasszikus brassói újra gondolt változata volt. Mindig félni lehet, ha valamit újra gondolnak, de ezúttal nem volt rá ok.

A Gulyás-vetrecét (best of) nem mindenki ismeri, pedig ínyenc étel. Gyakorlatilag főtt marhahúsról beszélünk egy kis körettel, ebből a fogásból akár el is hagyható a köret, mert a marha olyan omlós, hogy önmagában is élmény.

Az őszi-téli új desszertkülönlegesség az omlós almás pite lesz – sós diófagylalttal. Javasolni lehet persze a vendégeknek a Somlói desszertet is, mi is megkóstoltuk, s nem hiába tartozik a best of fogások közé.
Varga Szidónia nem véletlenül kínál ilyen erdélyi finomságokat, hiszen ő Erdélyből való, a családja ma is ott él. Tisztában van azzal, hogy a helyi hagyományokat miként lehet az anyaországban is bemutatni, s modernizált változatban tálalni a közönségnek. Ehhez a munkához jól egymásra találtak Réti Sebestyén séffel, aki a hagyományos, eredeti alapanyagokból és fűszerekből a legdivatosabb trendek szerint készít fogásokat.

Aki egy kis erdélyi ízutazásra vágyik, az keresse fel a SZÉK éttermet, s a finom falatok mellett kóstolja meg a jó erdélyi borokat is, mint például a Fekete leányka/Shiraz elegyéből készült Nonius vörösbort, vagy a Gottwald Királyleányka fehér nedűt, amit a sajtónak is bemutattak – nagy sikerrel.
Szék Restaurant & Bar
1061 Budapest, Andrássy út 41.
+36 1 721 3154
www.szeketterem.hu