Világszerte növekszik a kedv a minőségi vonatos utazások iránt: míg Európában a kategóriát az Orient Express vonatai uralják, addig Ázsiában a luxust a japán Seven Stars Kyushu testesíti meg. A tízéves múltra visszatekintő járatot 2024-ben teljes egészében felújították, a Seven Stars pedig elnyerte a mérvadó Condé Nast Traveler nemzetközi turisztikai magazin közönségdíját.
Japán legdélebbi szigetén halad át Ázsia egyik legszebb luxusjárata, a Seven Stars Kyushu. A hét szerelvényből álló vonaton minden megtalálható, ami egy exkluzív utazáshoz kell: zongorabár, szalonkocsi és egy japán teaszoba is helyet kapott. A négynapos kirándulás során a résztvevők Kjúsú szigetét járják körbe, ahol a régió legszebb szentélyeit, termálfürdőit és porcelánstúdióit látogathatják meg.
A vonatút érdekessége, hogy egy meghirdetett járat csupán húsz fő befogadására képes, nekik viszont egyedülálló élményben lehet részük.
A legnagyobb fülke közel 21 négyzetméteres, míg a standard méretűek egyenként nagyjából 10 négyzetméteresek. Ahogy a szobákat, az egész vonat belsejét gyönyörű faburkolat fedi, egyes helyeken pedig – Kinoshita Mokugei művész jóvoltából – a kumiko néven ismert japán famegmunkálási technika példáira bukkanhatunk. Kinoshita nem az egyetlen japán művész, akinek munkái viszontláthatók; a porcelánokért, agyagedényekért Kakiemon Kiln és Seiroku Kiln felelnek.
Persze egy ilyen vonaton az sem mindegy, milyen ruhákat öltenek fel a vendégek: az utasoknak egy szigorú dress code-ot kell követniük. A férfiaknak ingben, szövetnadrágban és zakóban/blézerben illik megjelenni, míg a hölgyeknek egyberészes ruhák, blúzok és kényelmesebb kosztümök viselését javasolják.
A szerelvény elején található étkező kocsiban minőségi ételeket szolgálnak fel, a Condé Nast írása alapján főleg a japán, a francia és az olasz konyha jelent meg az étkezések során. A bárban természetesen bármilyen koktélba bele tudnak kóstolni az utasok, amit esténként egy zongora-, vagy éppen egy hegedű koncert mellett is elfogyaszthatnak.
A luxusnak megvan az ára is: egyrészt nem mindenkinek van esélye felkerülni a vonatra, ugyanis a férőhelyek elég hamar be szoktak telni. A négynapos utazás ára 630 ezer jennél, azaz nagyjából 1,5 millió forintnál kezdődik egy személynek, de a kabinválasztás függvényében akár a 900 ezer jent, tehát a 2,1 millió forintot is elérhetik.


Olvassa a Jet Set magazint!
A Jet Set golf és luxuséletmód magazin sikere, immár egy évtizede, több okkal magyarázható: gazdag tartalommal ellátott, s ingyenesen terjesztett digitális kiadvány! A golfozás, az utazás, a luxus élet, a bor- és a gasztronómia népszerűsítését szolgáljuk, s ez találkozik az olvasók igényeivel. Magazinunkat azért adjuk ingyen, hogy minél több emberhez eljuthassanak a hírek, érdekességek, költségeinket a hirdető cégek fedezik. Mivel ez a koncepció jól bevált, s régóta működik, bízunk benne, hogy még sokáig szolgálhatjuk a luxusélet híveit, akár a digitálisan lapozható magazinunk lapszámaival, akár az internetes honlapunkkal, amelyen lehetőségünk nyílik friss híreket közölni, lépést tartani a mindennapokkal. Speciális kiadásokkal is jelentkezünk alkalmanként, ezeket a fő menüsorban található Különszámok című rovatunkban tekinthetik meg, s a jövőben is tervezzük hasonlóan izgalmas tematikájú egyedi kiadványok publikálását. A Jet Set magazin lapszámainak digitális linkjét a facebook segítségével alkalmanként 10 ezer embernek küldjük ki.